Bemutatkozás

A minőségre való törekvés nem egy egyszeri cél, hanem egy olyan folyamatos, külső és belső igényű folyamat, amely az élet minden területén – különösen a munkában - az értékrendre és alaposságra épít. Ez a szemléletmód nem a tökéletességről szól, hanem a fejlődésről és az értékteremtésről.
A tökéletesség eleve reménytelen, de törekedhetünk arra, hogy kis lépésekben csiszolni próbáljunk a dolgokon és folyamatokon, melyből idővel jelentősebb eredmény is elérhető. Ehhez ajánlom több mint két évtizedes tapasztalatom és tudásom, melyet acélipari, acélszerkezetgyártói területen szereztem a kivitelezésben, gyártásban és legfőképpen a minőségirányításban. A minőségre való törekvésben találtam meg önmagam, ebben érzek elhivatottságot, mert ez nem csak egy munkamódszer, hanem egy belső iránytű és értékrend, amely az élet minden területén képes hosszú távú elégedettséget és kiemelkedő eredményeket biztosítani.
Hiszek benne, hogy ezt a szemléletet sokféleképpen be lehet építeni a minőségi termékgyártásba, a folyamatszabályozásba, a dokumentálásba és a jegyzőkönyvezésbe és bízom benne, hogy a közös munka során megtaláljuk ennek a módját.
Papp Zoltán vagyok. Kezdetben építőmérnöknek tanultam, de hamarosan a minőségügy lett a fő szakterületem, ami nem csak a késztermék előállítására vonatkozig, hanem folyamatszinten átfogóan a megrendeléstől egészen a kiszállításig.
Lehetőségem volt személyesen részt venni a termékek előállításának valamennyi munkafolyamatában, az idegenáru átvételen át a gyártásközi ellenőrzéseken keresztül, egészen a végellenőrzésig, így minden területen közvetlenül tapasztaltam meg a MINŐSÉG fontosságát, amit megfelelő alapot nyújtott a teljes minőségirányítás kezeléséhez és müködtetéséhez.
A minőség megjelenítése szerteágazó, szaktudásom esetében a tudatosság és fókusz elvével élve az alábbiakban meghatározott szolgáltatásokhoz adom a nevem, de azokat odafigyeléssel és szakértelemmel:
- tanácsadás
- kiszervezett minőségügyi menedzsment
- auditálás
- specifikus és technológia szolgáltatások
- felületkezelés ellenőrzés
- termékdokumentálás, dokumentáció-kezelés
- vevői reklamáció és vevői elégedettség-kezelés
- mérőeszköz-felügyelet
Mindannyian érzünk a szakterületünkön hazai pályát, amit különösen magunkénak mondhatunk és szívesen végzünk. Ez esetemben a dokumentálás akár minőségirányítási, EN1090 vagy ISO3834-2 rendszerről legyen szó. Ez a dokumentációs igény és feladat sokaknak idegen, időigényes és megterhelő, nekem inkább az a terület, ami türelmet, aprólékosságot és precizitást igényel. Ilyen jellegű megkereséssel különösen szívesen fordulhatnak hozzám.
Bár szakterületem elsősorban az acélipar, más is szóba jöhet, ahol termelés, termékelőállítás és szolgáltatásnyújtás történik, hiszen a minőségirányítási rendszer is általánosítva van, az alkalmazhatósága rendkívül széleskörű.